Az első nap a suliban. Nekem már nem ilyen meghatározó ez a dátum. Az egyetemi élet később kezdődik. Bár idén hogy ki ne maradjunk a jóból egy hetes természetvédelmi gyakorlattal a Sas-hegyen és egy geodézia mérőgyakorlattal Gödön kezdjük a szemesztert. Az amúgy sem túl hosszú nyaram így lett megszakítva. De az órák csak 26-án kezdődnek, így lesz még 2 hetem pihenni, ill. dolgozni.
Kb egész nyáron dolgoztam. Egyedül laktam itt a budai lakásban. Főztem, mostam, takarítottam, bevásároltam, ügyeket intéztem, és dolgoztam. Mint egy felnőtt. :) Talán már fel is nőttem? Persze ha volt épp időm és energiám, azért egy kis szórakozás, kikapcsolódás is belefért az életembe.
Az előző kapcsolatom végének feldolgozása után újra elkezdtem ismerkedni. Ismét kapcsolatban vagyok, ill. egy barátra is sikerült szert tennem (remélem). Azt kell mondanom, hogy ritka a mai világban az olyan ember, aki nem iszik, nem dohányzik, semmilyen káros szenvedélye nincs, és hisz Istenben. És Isten megmutatja nekem őket. Így is lehet élni. Értékes emberek. Tisztelem őket. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy megismertem őket. Hú erről jut eszembe.... :) A házban van egy idős bácsi, aki szinte zavarba ejtően viselkedik velem. Mindig azt mondja, hogy tisztel, és áld engem. Hogy miért? Mert egyik este gondoltam egyet, és neki álltam kigazolni a lakás mögötti kertrészt. Mikor meglátott, megkérdezte segíthet-e. Én persze elfogadtam a segítségét. Jót beszélgettünk közben. Én is viszont tisztelem a bácsit. Milyen érdekes dolog is ez a tisztelet...
Isten mindig mutat nekem valami újat, tanít valami jót. Felnyitja a szemem. Fény a sötétségben.
Azt hiszem, most különösen szükségem lesz Őrá. Hogy ne a gondjaimra, problémáimra nézzek, hanem Őreá tekintsek, és támaszkodjak. Vele minden lehetséges.
